![Elkezdtem dolgozni egy startupon – 1]()
Amikor az évfolyamomban mindenki programozónak tervezte, engedve az orvosi hivatással kapcsolatos romantikus elképzeléseimnek, úgy döntöttem, hogy orvos leszek. A döntésben nem triviális szerepet játszott az a tény, hogy a családom 2001-ben nem engedhetett meg magának egy számítógépet. A számítástechnika leckék nyilvánvalóan nem voltak elegendőek ahhoz, hogy keresztnéven beszéljek a számítógéppel. Emlékszem, 10. osztályban, egy iskolai laborban kaptam megbízást, hogy segítsek az iskolatitkárnak megszerkeszteni egy olyan hajlékonylemezt, amelyen fontos adatok vannak. Néhány napig nem tudtam megnyitni a fájlt. Ennek eredményeként az iskola számítástechnikáját kérték fel helyette a munkára.
Sok éven át NAGYON nehéz volt a leckét, amit megtanultam a számítógép használatából .
Amikor elkezdtem orvosként dolgozni, folyamatosan problémákkal szembesültem a diagnózis felállítása során (valójában a munkám egy folyamatos probléma volt). Mindig igyekeztem válaszokat és segítséget találni az interneten található cikkekben és könyvekben, de ritkán és általában hosszú késéssel találtam meg, amit kerestem.
6 évvel ezelőtt fogott el először a vágy, hogy készítsek egy programot a diagnózis felállítására. Nem volt pénzem, hogy fizessek szakembereket a program létrehozásáért. De volt érzékem a kemény tudományokhoz, és úgy döntöttem, hogy az interneten tanulok programozást. Tanulmányaimat az első,
a C++-ról szóló weboldalon kezdtem, amelyen megakadt a szemem. Ezzel párhuzamosan olvastam néhány régi számítástechnikai tankönyvet. Akkor ez nekem 3 hónapra elég volt, míg rá nem bukkantam a kész diagnosztikai weboldalakra (tünetellenőrzők). Elképedve a minőségükön, rájöttem, hogy nincs mit hozzátennem, és elvetettem az ötletet. Talán én is elengedtem a gondolatot, mert közeledett a szülési szabadságom, és áttértem a családi életre.
A szülési szabadságról hazatérve ismét fejest ugrottam az orvostudomány területén zajló apokalipszisbe.Családi okok miatt nem hagyhattam el azt a kisvárost, ahová fizetés nélküli rezidenciát végeztem. Az a kilátás, hogy életem hátralévő részében egy nem szeretett munkahelyen maradhatok, jobban nyomasztott, mint valaha. És akkor hirtelen ellenszegült régi ötletem – saját orvosi programom megírása. 2015-ben 30 éves voltam. Ezúttal
átgondoltabban választottam a nyelvet . Megnéztem, mi a népszerű, mit dicsértek, és mi az, amit fizetnek.
És a Java-t választottam. Olvastam pár könyvet à la "Java for Dummies, Beginners, Children and Grandmams in 30 Day." És egyáltalán nem éreztem magam programozónak. Ismét meglátogattam a Java-ról szóló oktatási cikkeket tartalmazó webhelyeket, lépésről lépésre követve az utasításaikat.
Akkor láttam először ezt a tanfolyamotés megoldotta az összes ingyenes szintet. Amúgy hallottam, hogy a programozásban sok mindent lopott kódból, mankókból és kötszerekből készítenek, ezért úgy döntöttem, hogy elég jól elsajátítottam a Java-t, és továbbléptem a következő szakaszba.
Néhány hónapot töltöttem a CLIPS tanulmányozásával , amely egy szakértői rendszerek írásának nyelve. Valamiért akkor nem zavart, hogy évtizedek óta senki sem érdeklődött e nyelv iránt. Írtam egy kis algoritmust a CLIPS segítségével. Aztán csak rá kellett kötni egy weboldalra, és meglesz a saját kész projektem. De az egyetlen tanulság, hogyan kell ezt megtenni, a spanyol nyelvű YouTube-videók voltak. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy ahhoz, hogy leírjam, amit gondolok,
el kell merítenem az agyam a programozásban.. A gyakorlati ismeretek megszerzése az orvosi területen óriási kihívás. A betegeken való gyakorlás a törvény szempontjából veszélyes, az egészségügyi intézményeknek pedig soha nincs pénzük szimulátorokra és fantommodellekre. Ennek eredményeként a szegény orvosok csak könyvekből és plakátokból tanulnak. Néha egy kórházi osztályon is ácsoroghat, és beszélgethet a betegekkel. És ez a diszfunkcionális folyamat (először teletömtem az agyam elmélettel, amíg ki nem öntötte a szemgolyómat, és csak sok év múlva alkalmaztam a halom tudásomat a gyakorlatban) szilárdan beépült a fejembe.
Féltem kódot írni... Mi van, ha hibázok?! Nyilvánvaló, hogy az orvos és a programozó hibája különbözik egymástól, mint ég és föld, de a helytelen gondolkodás már gyökeret vert, és valahogy le kellett győznöm a kódírástól való félelmemet.
Aztán megint eszembe jutott ez az online tanfolyam. Tekintettel arra, hogy ez egy módja annak, hogy megbarátkozzam egy fejlesztői környezettel, úgy döntöttem, hogy mégis kidobok egy kis pénzt.
A validátorral való sagám körülbelül három hónapig tartott. És még némi élvezetet is hozott nekem. Amikor a barátaim értesültek a hobbimról, összezavarodtak attól, amit csinálok. De mások sikertörténetei arra ösztönöztek, hogy ne veszítsem el a kedvem, és kússzam a célba. Sokat kellett egyedül tanulnom (és főleg angolul). Hullattam egy vödör könnyet, és el is mondtam néhány imát.
2018. október végén pedig végre telepítettem az agyszüleményemet egy szerverre.A kíváncsi kódolótársak az etiona.com oldalon találhatják meg. Amikor belekeveredtem ebbe az egészbe, még soha nem hallottam a "startup" szót. Azt sem, hogy 95%-uk nagyon korai éveiben kudarcot vall. De az idő mindent a helyére tesz, és lehetőséget ad a bizonyításra. Talán egy olyan álmodozó, mint én, elolvassa a történetemet. És talán ennek az álmodozónak eszébe jut valami meg nem valósult ötlet, és úgy dönt, hogy létrehoz valami sajátot – olyasmit, amit a világ soha nem látott és soha nem látna az ő cselekedete nélkül.
A programozás ezeket a hihetetlen lehetőségeket kínálja.Még ha egy kisvárosi szobádhoz kötöd is, esélyed van tisztességes pénzt keresni, és egy okos emberek hatalmas közösségének részévé válni. A belépés költsége csekély: számítógép internetkapcsolattal, időd és kitartásod. Ha ezt összevetjük azzal, ami ahhoz kell, hogy orvos legyen, ez merő nonszensz. Napsütést és jó egészséget mindenkinek! Legyen sikerrel mindannyiunk erőfeszítése!
A lényeg, hogy higgy magadban!
Amikor az évfolyamomban mindenki programozónak tervezte, engedve az orvosi hivatással kapcsolatos romantikus elképzeléseimnek, úgy döntöttem, hogy orvos leszek. A döntésben nem triviális szerepet játszott az a tény, hogy a családom 2001-ben nem engedhetett meg magának egy számítógépet. A számítástechnika leckék nyilvánvalóan nem voltak elegendőek ahhoz, hogy keresztnéven beszéljek a számítógéppel. Emlékszem, 10. osztályban, egy iskolai laborban kaptam megbízást, hogy segítsek az iskolatitkárnak megszerkeszteni egy olyan hajlékonylemezt, amelyen fontos adatok vannak. Néhány napig nem tudtam megnyitni a fájlt. Ennek eredményeként az iskola számítástechnikáját kérték fel helyette a munkára. Sok éven át NAGYON nehéz volt a leckét, amit megtanultam a számítógép használatából . Amikor elkezdtem orvosként dolgozni, folyamatosan problémákkal szembesültem a diagnózis felállítása során (valójában a munkám egy folyamatos probléma volt). Mindig igyekeztem válaszokat és segítséget találni az interneten található cikkekben és könyvekben, de ritkán és általában hosszú késéssel találtam meg, amit kerestem. 6 évvel ezelőtt fogott el először a vágy, hogy készítsek egy programot a diagnózis felállítására. Nem volt pénzem, hogy fizessek szakembereket a program létrehozásáért. De volt érzékem a kemény tudományokhoz, és úgy döntöttem, hogy az interneten tanulok programozást. Tanulmányaimat az első, a C++-ról szóló weboldalon kezdtem, amelyen megakadt a szemem. Ezzel párhuzamosan olvastam néhány régi számítástechnikai tankönyvet. Akkor ez nekem 3 hónapra elég volt, míg rá nem bukkantam a kész diagnosztikai weboldalakra (tünetellenőrzők). Elképedve a minőségükön, rájöttem, hogy nincs mit hozzátennem, és elvetettem az ötletet. Talán én is elengedtem a gondolatot, mert közeledett a szülési szabadságom, és áttértem a családi életre. A szülési szabadságról hazatérve ismét fejest ugrottam az orvostudomány területén zajló apokalipszisbe.Családi okok miatt nem hagyhattam el azt a kisvárost, ahová fizetés nélküli rezidenciát végeztem. Az a kilátás, hogy életem hátralévő részében egy nem szeretett munkahelyen maradhatok, jobban nyomasztott, mint valaha. És akkor hirtelen ellenszegült régi ötletem – saját orvosi programom megírása. 2015-ben 30 éves voltam. Ezúttal átgondoltabban választottam a nyelvet . Megnéztem, mi a népszerű, mit dicsértek, és mi az, amit fizetnek. És a Java-t választottam. Olvastam pár könyvet à la "Java for Dummies, Beginners, Children and Grandmams in 30 Day." És egyáltalán nem éreztem magam programozónak. Ismét meglátogattam a Java-ról szóló oktatási cikkeket tartalmazó webhelyeket, lépésről lépésre követve az utasításaikat. Akkor láttam először ezt a tanfolyamotés megoldotta az összes ingyenes szintet. Amúgy hallottam, hogy a programozásban sok mindent lopott kódból, mankókból és kötszerekből készítenek, ezért úgy döntöttem, hogy elég jól elsajátítottam a Java-t, és továbbléptem a következő szakaszba. Néhány hónapot töltöttem a CLIPS tanulmányozásával , amely egy szakértői rendszerek írásának nyelve. Valamiért akkor nem zavart, hogy évtizedek óta senki sem érdeklődött e nyelv iránt. Írtam egy kis algoritmust a CLIPS segítségével. Aztán csak rá kellett kötni egy weboldalra, és meglesz a saját kész projektem. De az egyetlen tanulság, hogyan kell ezt megtenni, a spanyol nyelvű YouTube-videók voltak. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy ahhoz, hogy leírjam, amit gondolok, el kell merítenem az agyam a programozásban.. A gyakorlati ismeretek megszerzése az orvosi területen óriási kihívás. A betegeken való gyakorlás a törvény szempontjából veszélyes, az egészségügyi intézményeknek pedig soha nincs pénzük szimulátorokra és fantommodellekre. Ennek eredményeként a szegény orvosok csak könyvekből és plakátokból tanulnak. Néha egy kórházi osztályon is ácsoroghat, és beszélgethet a betegekkel. És ez a diszfunkcionális folyamat (először teletömtem az agyam elmélettel, amíg ki nem öntötte a szemgolyómat, és csak sok év múlva alkalmaztam a halom tudásomat a gyakorlatban) szilárdan beépült a fejembe. Féltem kódot írni... Mi van, ha hibázok?! Nyilvánvaló, hogy az orvos és a programozó hibája különbözik egymástól, mint ég és föld, de a helytelen gondolkodás már gyökeret vert, és valahogy le kellett győznöm a kódírástól való félelmemet.Aztán megint eszembe jutott ez az online tanfolyam. Tekintettel arra, hogy ez egy módja annak, hogy megbarátkozzam egy fejlesztői környezettel, úgy döntöttem, hogy mégis kidobok egy kis pénzt. A validátorral való sagám körülbelül három hónapig tartott. És még némi élvezetet is hozott nekem. Amikor a barátaim értesültek a hobbimról, összezavarodtak attól, amit csinálok. De mások sikertörténetei arra ösztönöztek, hogy ne veszítsem el a kedvem, és kússzam a célba. Sokat kellett egyedül tanulnom (és főleg angolul). Hullattam egy vödör könnyet, és el is mondtam néhány imát. 2018. október végén pedig végre telepítettem az agyszüleményemet egy szerverre.A kíváncsi kódolótársak az etiona.com oldalon találhatják meg. Amikor belekeveredtem ebbe az egészbe, még soha nem hallottam a "startup" szót. Azt sem, hogy 95%-uk nagyon korai éveiben kudarcot vall. De az idő mindent a helyére tesz, és lehetőséget ad a bizonyításra. Talán egy olyan álmodozó, mint én, elolvassa a történetemet. És talán ennek az álmodozónak eszébe jut valami meg nem valósult ötlet, és úgy dönt, hogy létrehoz valami sajátot – olyasmit, amit a világ soha nem látott és soha nem látna az ő cselekedete nélkül. A programozás ezeket a hihetetlen lehetőségeket kínálja.Még ha egy kisvárosi szobádhoz kötöd is, esélyed van tisztességes pénzt keresni, és egy okos emberek hatalmas közösségének részévé válni. A belépés költsége csekély: számítógép internetkapcsolattal, időd és kitartásod. Ha ezt összevetjük azzal, ami ahhoz kell, hogy orvos legyen, ez merő nonszensz. Napsütést és jó egészséget mindenkinek! Legyen sikerrel mindannyiunk erőfeszítése! A lényeg, hogy higgy magadban!
